A félelemről... még egyszer

Múlt pénteken épp egyik kedvenc együttesem koncertjén voltam. Igaz, nem terveztem, hogy megyek, de aznap reggel egy kedves ismerősöm írt rám azon a bizonyos közösségi portálon, hogy van-e kedvem menni? Kisebb filózgatás után igent mondtam, végül is carpe diem.

Na igen, de hogy is kapcsolódik a történet az előző bejegyzéshez?! :D

Már javában ment a koncert, headbang, éneklés, ugrálás ezerrel, majd hirtelen beugrott, hogy amit épp énekelek, az mennyire illik a félelemről blogomhoz. Így ez úton kiegészítem a gondolataim.

Már sokszor gondolkodtam azon, hogy a mai irodalom keretében igen is foglalkozhatnának különböző dalok "elemzésével". A dalszerzők a modern kori költők, akik már megzenésítve osztják meg a világról alkotott véleményüket. Az már más kérdés, hogy milyen stílusban, milyen emberekhez, zenei réteghez jutnak el, de ez mit sem csökkent az értékükből, szerintem.

Ennek lehet egy kimagaslóan jó példája a már említett szám. Mivel nem pop együttesről beszélünk, ne is várjunk lágy, lírai hasonlatokat, inkább a kő kemény valóságot.

Íme néhány gondolat a félelemről a Depresszió zenekar tolmácsolásában:

...

De aki nem uralja a félelmeit
Azon más uralkodik és elveszik
A fej ami a szívtől béna
Az túl könnyű préda

Nem hiszem el még 1x
Hogy mindig félnem kell
Mer' aki mindig félve ember az csak fél ember
Nem hiszem el még 1x
Hogy mindig félnem kell
Tudom, hogy jobb mint megijedni
De mégsem emészthet fel

Jól tudod én is azt mondom
Okosan és óvatos módon
Kell lépni, tenni, de merni
Kell azoknak akik nyerni
És nem behódolni vágynak
A föld alatt is megtalálnak
Ha szerencsédtől elvárod
Hogy csak ő érje el álmod

És ami neked túl nagy lépést jelent
Az ad nekem múltat,jövőt, jelent
Hogyha jogos félek tőle
De nem tehet tönkre

...

Depresszió: Még 1x, dalszöveg: Halász Ferenc

Nézd meg, hogy rohannak el
A röpke földi évek
És ha nem figyelsz
A nagy lehetőségek!
Így hát most azonnal
Lépned kell, amíg bírsz
Mert senki nem fog helyetted
Utólag már hiába sírsz

Nem baj, ha néha félsz
Vagy mástól is segítséget remélsz
De tönkremész
Ha mindig félve élsz

Annyi mindent veszthetsz még el
Ha a bentlakó félelmekkel
Nem tudsz mit kezdeni
Hát kezdd el őket leküzdeni!

...

A benned élő félelem
Lehet óvó védelem
De lehet a nagy kudarcot tápláló
Élelem
Csak úgy vallhatsz kudarcot
Ha nem is próbálsz tenni
Csak az nem fél semmitől
Akinek nincs mit veszteni

...

Depresszió: Múlnia muszáj, dalszöveg: Halász Ferenc

A félelemről

A mai bejegyzés témáját egy korábbi írásom ihlette.

Egy kedves írótársammal különböző " fogalmazás" témákat adunk egymásnak, egymás, magunk és mások szórakoztatására, illetve a kreatív energiáink levezetésére. Az egyik ilyen téma volt a - Legnagyobb félelmem az életben - című. Mivel elég elgondolkodtató volt, gondoltam megosztom veletek is a félelemről alkotott véleményem.

Mi is az a félelem? Az, ami akkor fog el minket, ha számunkra ijesztő, ismeretlen vagy épp ismert, emlékekhez kötött dolgokra gondolunk, és belül kellemetlen, rossz vagy kavargó érzések lépnek fel. Például amikor szembe találjuk magunk olyan élethelyzettel, amilyennel még nem találkoztunk, és nem tudjuk mi a megoldás, ez a szituáció sokakat tölt el félelemmel.

Amikor megkaptam a témát és jobban végig gondoltam, rájöttem, hogy a félelmek nem férnek bele az én úgynevezett pozitív gondolati világomba. Megjegyezném, talán éppen azért nem, mert félek, hogy bevonzom az életembe őket és megvalósulnak? :D

Aki már kicsit jártasabb az ezotéria világában, az tudja, hogy a gondolatoknak ereje van. Kihatnak az életünkre, tehát én a lehetőségeim szerint próbálok csak pozitív dolgokra koncentrálni. A laikusoknak azt szoktam mondani: tegyük fel nincs igazam, de ha mégis, akkor inkább jó dolgok történjenek velem, mint rosszak :D

Ha az ember élete során szembe találja magát új szituációkkal, problémákkal, annak biztos oka van. Én próbálom ezt az egész életet úgy felfogni, mint egy iskolát, az élet iskoláját. Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnom, és erre itt van az egész életem.

Ha pedig szembe találkozom egy nehézséggel, akkor az azért van mert vagy nem csináltam jól valamit korábban, vagy épp a tanulás azon fázisában vagyok, ahol ezt a problémát meg kell tudnom oldani. Egy biztos, ha nem oldom meg, attól még a probléma megvár. Ergo lehet, hogy el lehet húzni, úgy tenni mintha nem lenne, de az az igazság, magától nem szűnik meg. Akkor meg inkább jobb túl lenni rajta már az elején. Mint az oltásnál a suliban. Én beálltam előre, tudtam jobb túl lenni rajta mielőbb, mint azt nézni, hogyan lesznek rosszul a többiek. Különben is, később még nehezebb odaállni. Gondoljunk csak bele az utolsónak hány hosszú szorongással teli percet,növelve a félelmet, kellett átélnie ellenben az elsővel. Hát igen, mazochista meg már akkor sem voltam. :)

Ez jó példa arra, hogy hogyan nézzünk szembe a félelmeinkkel. És ha ezt az ember tudatosan teszi, rájön arra, hogy a félelmek gyakran nem is olyan ijesztőek, mint gondoltuk, csak mi tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget. Azaz felruháztuk azt a félelmet olyan hatalommal, (energiával) ami mellett mi elvesztünk.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy miután az ember legyőzte félelmét, az egész lénye megkönnyebbül. Büszkeség töltheti el, hogy igen megcsináltam, túl vagyok rajta...

...és igen jöhet a következő!