2010. november 10., szerda

A félelemről

A mai bejegyzés témáját egy korábbi írásom ihlette.

Egy kedves írótársammal különböző " fogalmazás" témákat adunk egymásnak, egymás, magunk és mások szórakoztatására, illetve a kreatív energiáink levezetésére. Az egyik ilyen téma volt a - Legnagyobb félelmem az életben - című. Mivel elég elgondolkodtató volt, gondoltam megosztom veletek is a félelemről alkotott véleményem.

Mi is az a félelem? Az, ami akkor fog el minket, ha számunkra ijesztő, ismeretlen vagy épp ismert, emlékekhez kötött dolgokra gondolunk, és belül kellemetlen, rossz vagy kavargó érzések lépnek fel. Például amikor szembe találjuk magunk olyan élethelyzettel, amilyennel még nem találkoztunk, és nem tudjuk mi a megoldás, ez a szituáció sokakat tölt el félelemmel.

Amikor megkaptam a témát és jobban végig gondoltam, rájöttem, hogy a félelmek nem férnek bele az én úgynevezett pozitív gondolati világomba. Megjegyezném, talán éppen azért nem, mert félek, hogy bevonzom az életembe őket és megvalósulnak? :D

Aki már kicsit jártasabb az ezotéria világában, az tudja, hogy a gondolatoknak ereje van. Kihatnak az életünkre, tehát én a lehetőségeim szerint próbálok csak pozitív dolgokra koncentrálni. A laikusoknak azt szoktam mondani: tegyük fel nincs igazam, de ha mégis, akkor inkább jó dolgok történjenek velem, mint rosszak :D

Ha az ember élete során szembe találja magát új szituációkkal, problémákkal, annak biztos oka van. Én próbálom ezt az egész életet úgy felfogni, mint egy iskolát, az élet iskoláját. Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnom, és erre itt van az egész életem.

Ha pedig szembe találkozom egy nehézséggel, akkor az azért van mert vagy nem csináltam jól valamit korábban, vagy épp a tanulás azon fázisában vagyok, ahol ezt a problémát meg kell tudnom oldani. Egy biztos, ha nem oldom meg, attól még a probléma megvár. Ergo lehet, hogy el lehet húzni, úgy tenni mintha nem lenne, de az az igazság, magától nem szűnik meg. Akkor meg inkább jobb túl lenni rajta már az elején. Mint az oltásnál a suliban. Én beálltam előre, tudtam jobb túl lenni rajta mielőbb, mint azt nézni, hogyan lesznek rosszul a többiek. Különben is, később még nehezebb odaállni. Gondoljunk csak bele az utolsónak hány hosszú szorongással teli percet,növelve a félelmet, kellett átélnie ellenben az elsővel. Hát igen, mazochista meg már akkor sem voltam. :)

Ez jó példa arra, hogy hogyan nézzünk szembe a félelmeinkkel. És ha ezt az ember tudatosan teszi, rájön arra, hogy a félelmek gyakran nem is olyan ijesztőek, mint gondoltuk, csak mi tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget. Azaz felruháztuk azt a félelmet olyan hatalommal, (energiával) ami mellett mi elvesztünk.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy miután az ember legyőzte félelmét, az egész lénye megkönnyebbül. Büszkeség töltheti el, hogy igen megcsináltam, túl vagyok rajta...

...és igen jöhet a következő!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése